Vengrija velkám

Picike ország vagyunk és folyton azon szenvedünk, hogy észrevetessük magunkat másokkal. Például azért, hogy turistákat és ezzel együtt bevételt hozzunk kicsiny országunknak. A Kaukázusban kint töltött idő alatt több olyan esemény is történt, ami meggyőzött arról, hogy a tschikós-gulyás-puszta szentháromság mellé jöhet még más toposz is, amivel turisták hozhatóak Magyarországra. Ráadásul nem nyugatról, ahonnan mindenki a megváltást várja, hanem keletről, ahol viszont egyre több elkölthető pénz van. Ez az elem pedig az romantikus kép, ami minden, hazánkban ideiglenesen állomásozott kiskatona fejében él orszgunkról, ahol relatíve nagyobb volt a jólét, mint abban a tagköztársaságban ahonnan idevezényelték őket a szocialista államrend védelme érdekében. Ez a romatikus kép nem halványult el, sőt továbbadódik a következő generációk számára is, hasonlóan a szüleink által az NDK-ban eltöltött termelési gyakorlatok eseményeihez, aminek fizikai mementójaként még minden háztartásban található egy kávéfőző, vagy daráló, vagy egyéb apró elektronikai cikk. Akkor jöjjenek a történeket, amivel alátámasztható a fenti hipotézis:

A grúz sofőr esete

A grúz-örmény határon történt. Úgy volt, hogy örmény sofőreink visznek minket végig, de az egyik kisbusz papírjai nem találtattak rendben -természetesen azé, amelyikben minden csomag ott figyelt - úgyhogy visszafordították a határról. Szemfüles sofőrünkről kiderült, hogy nincs híján a szervezői kézségnek és az improviációs hajlamnak, úgyhogy öt perc alatt szerzett nekünk egy grúz illetőségű marsutkát, ami Tbiliszibe ment helyi arcokkal megtömve. Ide raktuk be csomagjainkat és paszírozódunk be hárman. A sofőr nagyon barátságos volt, tíz másodpercen belül előjött az откуда? Mondtuk, hogy magyarok vagyunk. A sofőr szája fülig szaladt majd kis gondolkodás után csillogó szemekkel kibökte:

Gyere kislány, leszbasz!

Majd hátrahívott minket a kocsi mellé, ahol kigombolta az ingét. Először megijedtünk, hogy minket néz kislánynak (ami valljuk be, elég nehéz, ha nem a kopasz, szakállas nő kategóriában indulunk nála a versenyben), aztán láttuk, hogy a vállát mutogatja. A vállán pedig a klasszikus, indigó színű házibarkács tetoválás: Венгрия 1982-85 felirattal és az egysége címerével.

Я был солдатом в Венгрии

Ez a mondat még számtalanszor elhangzott utunk során. Taxisofőr, piaci árus, kocsmáros szájából. Mindenki nagy örömmel gondolt vissza azokra az évekre. És jöttek a városnevek: Aszód, Vác, Kecskemét, Budapest, na és a Balaton.

Az örmény határőr esete

Kómásan támolygok keresztül hazafelé menet a jereváni reptér ellenőrző rendszerén. Az USAid pénzből fullextra ujjlenyomat-ellenőrző gépek és egyéb kütyük működnek minden bódéban. A végén pedig a szokásos ügymenet: óriási tányérsapkás kollega stíröli az ötvenszer átnézett, átlapozott útlevelet, hogy a végén nagy akkurátusan lepecsételje a vízumot. Lapozgatja, lapozgatja majd megkérdi:

Hungary?

Lonely Planet Örményországról és Grúziáról

A neten minden fent van. Ez is. Itt:
http://uploading.com/files/GTYR2HJ3/Georgia_Armenia_Azerbaijan3rd_Edition_May_2008_UDS.rar.html

Dokumentumfilm az Aragatz hegységben dolgozó kutatókról

Mielőtt kimentünk volna, mindenkinek elküldtem az alábbi német dokumentumfilmet, amire a Mediawave idei programjában lettem figyelmes. Bettina Timm filmjében minden benne van: óriási, befulladt szovjet projekt egy ex-szovjet tagállam területén. Kilátástalanság. Tudományos elhivatottság. És a hegyek, amikből annyit láttunk utunk során.

Kilencedik nap - Haza

Hazajöttünk. Egész nap utaztunk. Rossz volt. Főképp az, amikor kiderült hajnalban a reptéren, hogy kicsit mindenki túlvásárolta magát, úgyhogy több a csomag húsz kilónál. Aztán a prágai öt és fél órás várakozás. De megjöttünk és ez a lényeg.

Nyolcadik nap - Vissza Jerevánba

Megint hajnali indulás. Határon átkozódás. Ararát fényképezés, obszidiángyűjtés az autópálya mellett. Majd az országban uralkodó korrupció gyakorlati működésének elemzése egy rendőri igazoltatás kapcsán. Szeván tónál halevés. Aztán még pár látnivaló Garniban, a Geghard kolostor megtekintése és irány vissza Jerevánba. Itt este az utolsó pénzek elköltése és készülés a hazaútra.

Hetedik nap - Tbiliszi szabadon

Nincs szakmai program. Mindenki menjen amerre lát. Például a török fürdőbe, ahol Misa az ukrán díjbirkózó gyökérkefével maszatol a megfáradt turista ványadt testén, mielőtt szétáztatná azt a kénes -ezért enyhén büdös- vízben. Este vacsora egy azeri étteremben, majd elkeseredett küzdelem, aminek során egy őszinte helyet keresett maroknyi csapatunk, hogy grúz proletárok társaságát élvezve beszélgethessünk Szakasvili leváltásáról. Sajnos ez nem sikerült, mivel messziről lerítt rólunk, hogy turisták vagyunk, úgyhogy csak a taxisok vágtak át minket párszor. Végül azért találtunk egy gyöngyszemet: Duna Bar, avagy az egyetlen értékelhető magyar vállalkozás a grúz fővárosban.

Mennyi az annyi? - Örmény diaszpóra

Az örmény nemzet folyamatosan fogy. A 2007-es népszámlálás továbbvitt adatai szerint a lakosság száma 2008 júliusában 2 968 586 fő volt. Ez a szám 1992-ben még majdnem elérte a három és fél milliót. Aztán jöttek a háborúk, vándoroltak sokan és még többen költöztek külföldre. A külföldre költözés pedig nemzeti sajátosság Örményországban már az államiság kezdeteitől. Így lehet az, hogy napjainkban az örmény diaszpóra nagysága többszöröse a hazájukban élőknek. Az armeniadiaspora.com oldal szerint ez a szám több mint 10 millió. Hozzáteszem, ha mindenhol úgy számolnak, ahogy azt Magyarországgal tették, ahol szerintük 15.000 örmény él, akkor könnyen kihozható ez az elismerésre méltó adat.

A külügyminisztériumban a következő információkat adták a diaszpórával kapcsolatban:
A legtöbben Oroszországban élnek. Több mint 2 millióan vannak. Újabb 2 millióan Törökországban. Az Amerikai Egyesült Államokban 1,4 millió örmény él. Európában a legnagyobb örmény közösség Franciaországban található, csaknem félmilliós csoportról beszélhetünk, Németországban pedig közel negyvenezren élnek. 

Mire jó a diaszpóra? Mondjuk arra, hogy az örmény genocídium témáját  folyamatosan felszínen tartsa külföldön. Vagy segítse szabaddá vált hazáját különböző módokon. Például úgy, hogy turistaként visszalátogat, minél gyakrabban. Vagy segíti a múzeumokat mindenféle adománnyal. Vagy befektet. Vagy hosszú idő alatt összegyűjtött alkotásait kedvenc anyaországa fővárosának ajánlja fel, hadd főjön a fejük, hogyan állítják ki. De politizálni nem kell, vagyis a diaszpórának nincsen közvetelen hatása az örmény belpolitikára. És végezetül: a jó örmény diaszpóra-lakó folyamodhat kettős állampolgárságért is, mert az állam törvényei megengedik azt. Ekkor már részt vehet a választásokon is, persze csak akkor, ha abban az időben az országban tartózkodik. Nincsen tehát világon keresztül utaztatott mozgóruna. A nagy közösség összefogására és a lehetőségek minél jobb kiaknázására pedig létrejött az Örmény Diaszpóra Minisztérium. 

Az grúz kormányzat is belátta, hogy óriási lehetőség van a diaszpórában, ezért alakította meg 2008 februárjában a Grúz Diaszpóra Minisztériumot. Grúziának hozzávetőlegesen egymillió lakosa él a határokon túl, főként Oroszországban.   

A fenti képen látható dagadt macska szobrát Fernando Botero készítette. 

Hatodik nap - Tbiliszi magyar nagykövettel

Megint reggeli indulás. Vissza Tbiliszibe a kiabálós professzor társaságában. Délután a hotelszobák elfoglalása. Majd érkezett Sági Gábor nagykövet, aki jól érthetően magyarázta el azt a szövevényes kapcsolatrendszert amiben a kaukázusi államok élik mindennapjaikat, formálják külpolitikájukat és kapcsolatukat az Európai Unióhoz. Nagyon tanulságos előadás volt, de erről majd külön és hosszabban. Aztán vacsora és alvás, mert mindenkit kikészített az elmúlt két nap.

Ötödik nap - Tenger felé félúton, a végén befigyel a tenger ész meg egy tengerész

Már a reggeli is tósztolással indult. Ebből is látszik, hogy Kutaisziből nehéz volt menekülni. Valahogy mindenki azt szerette volna, ha mi ottmaradunk és részt veszünk egy konferencián. De nem akartunk. Inkább megnéztük a helyi nevezetességeket. Ezt meg is tettük egy fejhangon üvöltöző tbiliszi származású politológia professzor társaságában. Aztán nagy nehezen csak sikerült. Irány Batumi! Tenger, napfény, miegymás! Persze ebből nem lett semmi, mert előbb abszolváltuk a hivatalos programot az egyetemen. Ez amúgy a tengerparton van, de oda nem jutottunk le. Aztán még két szakmai program, amelynek során nem derült ki, hogy az Adzsáriában élő, autonómiával rendelkező népelemek hogyan különböztetik meg magukat a többi grúz népektől. És végül az este fénypontja: kinek a helyi rögvalóság megismerése panelben, kinek meg fent a hegyen tósztozás potentátok között, ahol kiderült, hogy a magyar Tamada is tud ütős lenni, ha jól megküldik. Hajnalban pedig tengerészekkel kerestük az esőben az egyetlen nyitva tartó helyet, mielőtt visszaindultunk volna a fővárosba, valaki pedig majdnem ivott 30 Euroért egy kávét a munkájukat éppen befejező hölgyek között.

Negyedik nap - Zötyögés Grúzia felé, meglepetések özöne

A negyedik napon korán hajnalban indultunk, hogy időben átléphessük az örmény-grúz határt és találkozhassunk grúz vendéglátóinkkal, hogy aztán attól a pillanattól kicsússzon a kezünkből mindenféle kezdeményezés fonala és feláldozhassuk a józan eszünket a grúz-magyar barátság oltárán, ami a kaotikus, fejetlen szervezetlenség és a mélyről jövő, őszinte, igazi vendégszeretet kettőséből alakult ki a következő két napban. Először Aparanban újra találkoztunk az előző este megismert győri kapcsolattal, akit éppen a helyközi választásra készülve sikerült meglátogatnunk pékségében, ahol kiadós reggelivel és tósztokkal fogadtak minket. Majd továbbcsattogtunk a határ felé, ahol újra átélhettük a nyolcvanas évek magyar-csehszlovák vagy magyar-román határokon átélhető vicces és néha értelmetlennek tűnő procedúrákat. Állandó ki és beszállás, papírok miatt kocsi visszafordítása, pakkok cipelése és átkutatása illetve helyi közlekedési eszközbe való betuszkolása volt a napirend. Tbilisziben már vártak ránk a Batumi Egyetem munkatársai, akik elvittek minket Grúzia második legnagyobb városába Kutaiszibe, hogy ott minden megbeszélt program és menetrend öt perc alatt szakadjon szerteszét. De még előtte Gori: találkozás a Nagy Vezér örökségével és egy nyugodt, délutáni uzsonna néven futó hatalmas trakta hét fogással, pohárköszöntőkkel.