Vengrija velkám

Picike ország vagyunk és folyton azon szenvedünk, hogy észrevetessük magunkat másokkal. Például azért, hogy turistákat és ezzel együtt bevételt hozzunk kicsiny országunknak. A Kaukázusban kint töltött idő alatt több olyan esemény is történt, ami meggyőzött arról, hogy a tschikós-gulyás-puszta szentháromság mellé jöhet még más toposz is, amivel turisták hozhatóak Magyarországra. Ráadásul nem nyugatról, ahonnan mindenki a megváltást várja, hanem keletről, ahol viszont egyre több elkölthető pénz van. Ez az elem pedig az romantikus kép, ami minden, hazánkban ideiglenesen állomásozott kiskatona fejében él orszgunkról, ahol relatíve nagyobb volt a jólét, mint abban a tagköztársaságban ahonnan idevezényelték őket a szocialista államrend védelme érdekében. Ez a romatikus kép nem halványult el, sőt továbbadódik a következő generációk számára is, hasonlóan a szüleink által az NDK-ban eltöltött termelési gyakorlatok eseményeihez, aminek fizikai mementójaként még minden háztartásban található egy kávéfőző, vagy daráló, vagy egyéb apró elektronikai cikk. Akkor jöjjenek a történeket, amivel alátámasztható a fenti hipotézis:

A grúz sofőr esete

A grúz-örmény határon történt. Úgy volt, hogy örmény sofőreink visznek minket végig, de az egyik kisbusz papírjai nem találtattak rendben -természetesen azé, amelyikben minden csomag ott figyelt - úgyhogy visszafordították a határról. Szemfüles sofőrünkről kiderült, hogy nincs híján a szervezői kézségnek és az improviációs hajlamnak, úgyhogy öt perc alatt szerzett nekünk egy grúz illetőségű marsutkát, ami Tbiliszibe ment helyi arcokkal megtömve. Ide raktuk be csomagjainkat és paszírozódunk be hárman. A sofőr nagyon barátságos volt, tíz másodpercen belül előjött az откуда? Mondtuk, hogy magyarok vagyunk. A sofőr szája fülig szaladt majd kis gondolkodás után csillogó szemekkel kibökte:

Gyere kislány, leszbasz!

Majd hátrahívott minket a kocsi mellé, ahol kigombolta az ingét. Először megijedtünk, hogy minket néz kislánynak (ami valljuk be, elég nehéz, ha nem a kopasz, szakállas nő kategóriában indulunk nála a versenyben), aztán láttuk, hogy a vállát mutogatja. A vállán pedig a klasszikus, indigó színű házibarkács tetoválás: Венгрия 1982-85 felirattal és az egysége címerével.

Я был солдатом в Венгрии

Ez a mondat még számtalanszor elhangzott utunk során. Taxisofőr, piaci árus, kocsmáros szájából. Mindenki nagy örömmel gondolt vissza azokra az évekre. És jöttek a városnevek: Aszód, Vác, Kecskemét, Budapest, na és a Balaton.

Az örmény határőr esete

Kómásan támolygok keresztül hazafelé menet a jereváni reptér ellenőrző rendszerén. Az USAid pénzből fullextra ujjlenyomat-ellenőrző gépek és egyéb kütyük működnek minden bódéban. A végén pedig a szokásos ügymenet: óriási tányérsapkás kollega stíröli az ötvenszer átnézett, átlapozott útlevelet, hogy a végén nagy akkurátusan lepecsételje a vízumot. Lapozgatja, lapozgatja majd megkérdi:

Hungary?

Lonely Planet Örményországról és Grúziáról

A neten minden fent van. Ez is. Itt:
http://uploading.com/files/GTYR2HJ3/Georgia_Armenia_Azerbaijan3rd_Edition_May_2008_UDS.rar.html

Dokumentumfilm az Aragatz hegységben dolgozó kutatókról

Mielőtt kimentünk volna, mindenkinek elküldtem az alábbi német dokumentumfilmet, amire a Mediawave idei programjában lettem figyelmes. Bettina Timm filmjében minden benne van: óriási, befulladt szovjet projekt egy ex-szovjet tagállam területén. Kilátástalanság. Tudományos elhivatottság. És a hegyek, amikből annyit láttunk utunk során.

Kilencedik nap - Haza

Hazajöttünk. Egész nap utaztunk. Rossz volt. Főképp az, amikor kiderült hajnalban a reptéren, hogy kicsit mindenki túlvásárolta magát, úgyhogy több a csomag húsz kilónál. Aztán a prágai öt és fél órás várakozás. De megjöttünk és ez a lényeg.